Redakciji WEBINFO stiglo je saopštenje bečejske Opštinske organizacije DZVM koje prenosimo u celosti:

 

 

"Összmagyar összefogás hiányában

Hogyan tovább?

Óbecsén a vasárnapi köztársasági választáson azok a választópolgárok voltak többségben (52%), akik nem mentek el szavazni vagy pedig érvénytelenítve adták le szavazólapjukat.

Elégedetlenségüket ily módon kifejezve, ha akaratlanul is, ám a haladókat és azok koalíciós partnereit támogatták meg.

Választópolgáraink elégedetlensége számunkra napnál is világosabb, hiszen Óbecsén, az elmúlt 2 évben, saját bőrünkön éreztük a hatalmat gyakoroló haladó koalíciós társaság sikertörténeteinek csapásait, égető gondjaink megoldásának elodázását tapasztaltuk.

Ígéretek szaporítása, látszattevékenység jellemezte helyi vezetőinket, akik leginkább párthű kádereik elhelyezésévek voltak elfoglalva.

2008-ban a Magyar Koalíció kampánya már a kezdet kezdetén hamisan csengett. Hiába bíztunk a magyar szervezetek összefogásában, pillanatok alatt bebizonyosodott, hogy az önmagát legnagyobbnak valló vajdasági magyar párt frissen megválasztott pártelnöke addig vállalta a jófiú szerepét, míg mindannyian megtámogattuk elnökválasztási kampányában. Attól kezdve a történet már csak arról szólt, hogyan lehet a 93.000 magyar szavazattal folyamatosan üzletelni nélkülünk és hátunk mögött a politika piacán.

2012-ben felcsillant a Magyar Fordulat lehetősége, mely a taktikázó időhúzásban, az elvárások túlfecsegett sokaságában lehetetlenült el.

2014-ben, már a választások kezdetén, a legnagyobb vajdasági magyar párt (ma már nem is vagyunk egészen biztosak abban, hogy csak magyar, de jól jön a kisebbségi küszöb!) kizárólagossága, a többi magyar párt szegénysége, kishitűsége, a pártvezérek önmagukat túlértékelő zavara, és a sebtében összehozott választás túlságosan rövid előkészületi ideje  akadályozta meg a magyar összefogást.

Hosszú ideje tart a folyamatos kiszorítósdi, a térdre kényszerített magyar tömegtájékoztatás pártközlönnyé silányulva, egypárti beidegződésekkel szolgálja kenyéradó gazdáit, akik az adófizetők pénzén működtetik egypárti demokráciájukat, kettős beszédüket, magyar érdekeket kiárusító játszmáikat.

Mára nekünk már csak az marad, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik szavazatukkal támogatták a VMDK-t!

A VMDK továbbra is az 1990-ben kijelölt úton halad, immár 25. évébe lépve, a délvidéki magyarság szolgálatában, hiszen „a magyar területi autonómia megvalósulása jelentené a tömbben és többségben élő magyarság számára kifosztottságának, kizsákmányolásának végét, gazdasági és szellemi élete kiteljesedésének méltó kezdetét. A magyar területi autonómia kisugárzása nélkül, a perszonális autonómia csupán az alattvalók szolgalelkűségének a karbantartását segíti elő.”

 

Útitársnak hívjuk Önöket, hívunk Titeket, ha már unják/unjátok a szóvirágokat, a süketelést, a mindenkori szerb hatalomhoz való simulást, miközben folyamatosan csorbulnak jogaink és lehetőségeink! Aki tenni szeretne valamit magyarságunkért, közösségünk talpra állásáért, az tartson velünk, VMDK-sokkal!

 

Óbecse, 2014. március 19.                                              

VMDK Óbecse"

 

 


 
 

NAJNOVIJE

Muškarcu S. S. (32) iz Novog Miloševa, osumnjičenom z...

Foto: Webinfo U Bečeju je u petak, 3. jula, kod spus...

Izvor i fotografija: Kancelarija za mlade opštine ...

Danas, u petak, 3. jula, u svečanoj sali Opštine Novi ...

Nakon promocija u Kumanu i Radičeviću, autorka iz Beč...

Ilustracija: Webinfo / AI Poljoprivredna gazdinstva, st...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save